Regisztrálj, hogy konkrét ajánlatot kérhess!
Tisztában vagyunk azzal, hogy eddigi életetek legnagyobb megbízatását adjátok a kezünkbe.
Két család egyesítésének megünneplése számunkra sokkal több mint egy jó buli, tehát ennek komolyságával állunk a feladatunk elé, és bizalmatokat, amellyel felkerestek, szakértelmünkkel, a mögöttünk álló 20 év tapasztalatával, magas minőséggel, szakképzett kollégákkal és őszinteséggel kezelünk.
Az esküvő helyszínétől és létszámától függetlenül, számunkra minden pár egyforma.
Célunk, hogy az első találkozástól fogva úgy érezzétek, hogy a legjobb kezekben van az esküvői vacsorátok minden pillanata, és a legfontosabb, hogy a meg nem fogalmazott vágyaitokat is teljesítsük azon a napon, amire méltán fogtok emlékezni egy életen át.
Az esküvők lebonyolításában vállalt szerepünk talán több mint a szimpla vacsora biztosítása.
Igyekszünk teljes átfogó segítséget adni annak teljes lebonyolítására. Párjaink számára szervezett ingyenes próba ebéd lehetősége mindannyiunk számára nagy segítség a részletek finomhangolására.
Saját helyszíneinken Debrecen kertvárosában várjuk a fiatalok megkeresését, egészen kislétszámtól 300 főig vállaljuk az esküvők lebonyolítását, kihelyezett polgári szertartás lehetőségével! Mindezek mellett örömmel megyünk, ahova hívnak!
Cégünk a legkülönbözőbb helyszínen is megfordult már, távolságtól és megbízástól függetlenül.
Cégünk saját eszköz parkjával szinte minden körülmények között képes rendezvényt lebonyolítani. A rendezvény jellegétől függően, saját debreceni konyhánkban készítjük elő az ételeket, amit szükség esetén a rendezvény helyszínére kihelyezett mobil konyhán fejezünk be.
Több információra van szükséged a szolgáltatóról? Segítünk!
Görgess lejjebb, és kattints a szolgáltató weboldalára vagy Facebook-profiljára!
Segíts nekünk, hogy weboldalunk minőségi és széleskörű szolgáltatást tudjon nyújtani!
Ha a szolgáltatóval a kapcsolatot nem a weboldalunkon keresztül veszed fel, akkor kérjük jelezd, hogy a miesküvőnk24.hu weboldalon találtad meg, és olvastad a bemutatkozó anyagát.
Köszönjük!
miesküvőnk24.hu csapata